Kagami Taiga
Mikor vége lett az edzésnek elmentünk zuhanyozni és bevallom egész végig csak Kuroko-t figyeltem. Egyszerűen nem bírtam róla levenni a szemem. Mikor végre mindenki elment és csak ketten maradtunk kimentünk felöltözni, de ahogy öltöztem nem bírtam magammal és mikor felvettem az alsómat nekilöktem az egyik szekrénynek Kuroko-t. Ő csak értetlenül bámult rám azokkal a nagy, ellenállhatatlan és kék szemeivel. Már biztos voltam benne, hogy ma cselekedni fogok és úgy is tettem. Az ajkaimat övére tapasztottam, nem adott nyelvemnek szabad utat, így addig harapdáltam az alsó ajkát, míg ki nem nyitotta száját, de ekkor elhúzta a fejét tőlem. Próbáltam megtalálni a tekintetét, de nem nagyon sikerült, majd mikor végre elcsíptem azt zavarodottságot tükrözött.
-Ennyit megtehet az árnyék a fényéért, nem?-kérdeztem, mire csak bólintott. Én megint az ajkaira tapadtam, de ekkor már szabad utat kaptam. Egyre jobban nekinyomtam a szekrénynek és ahogy összeért a bőrünk éreztem, hogy a nadrágom egyre szűkösebb kezd lenni. Cselekedtem is az ügy érdekében és lehúztam Kuroko nadrágját, majd az alsója szélét kezdtem el kitapogatni és mikor megtaláltam azt megérintettem férfiasságát. Ekkor váratlanul felnyögött, de én folytattam, amibe belekezdtem. Mikor már kellőképp dudorodott a boxer-je, lerántottam róla és a sajátomat is. Ekkor megint a szemébe néztem és láttam a félelmet abban.-Nem fog fájni ígérem.-suttogtam a fülébe, majd megharaptam a fülcimpáját, amibe beleremegett az egész teste.
-Kérlek fejezd be.-hallottam halk és félénk hangját Kuroko-nak. Nagyon ijedt volt, de már ezek után nem tudok leállni. Mintha meg sem hallottam volna a lábait felemeltem és a csípőmre fontam őket. Lefektettem a földre és áthelyeztem a remegő lábait a nyakamba, majd lehajoltam hozzá és egy lágy csókot nyomtam a szájára.
-Az egészet berakom.-jelentettem ki, mire ő hatalmasat nyelt. Ekkor belenyomtam férfiasságom egész hosszát, vártam egy darabig, majd mozgatni kezdtem a csípőmet. Ismét a szemébe néztem, de rossz ötlet volt, hisz könnyek csillogtak benne. Látom a szemén, hogy nagyon fájt neki, de nem mert ellenkezni velem. Most már végképp nem tudok leállni. Egy idő után a könnyei is kicsordultak, de utána pedig sóhajok és nyögések szakadtak ki a torkából. Egyszerre mentünk el, de egy darabig még benne maradtam, majd szépen, lassan kihúztam magam. Ekkor elég fájdalmas arcot vágott, de mellé feküdtem és a mellkasomra fektettem, még mindig bámult azokkal a hatalmas, ártatlan, gyönyörű, kék szemeivel.-Sajnálom, hogy fáj, de tovább nem bírtam már ki.-mondtam, majd feljebb rántottam és megcsókoltam.-Szeretlek Kuroko Tetsuya. Nem kell most válaszolnod, hogy mit érzel irántam Kuro, de remélem, hogy jól leszel a következő meccsre, mert nem akarom, hogy miattam veszítsen a kosárcsapat.
***
Kuro még mindig nincs itt, de már mindjárt kezdődik a meccs. Az edző ideges és a másodikosok is, na jó rajtam kívül mindenki. Tudom, hogy Kuro nem hagyná cserben a csapatot. Gondolatmenetemből az ajtó nyitódása ébresztett fel. Kuro jött be rajta, az edző meg akarta ütni, de én elé álltam, így jól hátba vágott, miközben én magamhoz öleltem a szerelmemet.
-Kagami, te mit csinálsz Kuroko-val?-kérdezte Jumpei.
-Tudod, nagyon rosszul volt és ezért késett.-mondtam, majd elengedtem Kuroko-t, akin semmi sem látszott. Olyan volt, mint szokott, de én tudtam, hogy ez csak álca.
-Kuroko-kun, most már jól vagy?-kérdezte az edző aggódva.
-Remekül, mint mindig.-mondta Kuroko semleges arckifejezéssel. A meccs jó ideje ment már és nyerésre álltunk, már csak 2/4 van hátra és vége a meccsnek, de ekkor az eljött a szünet ideje. Kuro nagyon fáradtnak tűnt, így amikor leültünk, magamhoz húztam és a vállamra döntöttem a fejét. Ekkor olyan történt, ami még soha... Kuro mosolyogni kezdett. Talán nevetségesnek találta volna, amit csináltam? Amikor a szemébe néztem hálát láttam és semmi mást. Szóval hálás, ezért a kis gesztusért. A fiúk elég érdekesen kezdtek el minket méregetni az edzővel együtt. Mikor vége volt a szünetnek folytattuk a meccset, de az ellenfél még mindig nagyon gyenge volt hozzánk. Már majdnem vége volt a 3. negyednek és dobtam a labdát, mikor Kuro-t fellökték. Ekkor nem érdekelt a labda, csak eldobtam és rohantam Kuro-hoz.
-Jól vagy? Nem sebesültél meg? Úristen, te vérzel! Melyik volt az a szemét?-kérdeztem, de ő csak megrázta a fejét. Ekkor sípoltak egyet, felkaptam Kuroko-t az ölembe és kivittem a pályáról. Gyorsan leültettem a kispadra, majd leápoltam és bekötöztem a sebét. Ekkor az egész csapat körbevett minket és nézegetni kezdték Kuroko-t.-Nem tudja valamelyikőtök, hogy melyik volt az a szemét, aki miatt megsebesült Kuro?!
-A tize...-kezdett bele Jumpei, de Kuro félbeszakította.
-Kagami, nincs semmi baj.-mondta, majd megfogta az arcom, hogy végre a szemébe nézzek.-Jól vagyok, ne idegeskedj. Vissza is tudok állni és vissza is fogok.
-Kuro...-öleltem meg az említett srácot.-Annyira féltem, hogy valami nagyobb bajod esett és, hogy rosszul vagy.
-Semmi baj.-simított végig a hátamon Kuroko.
-Mióta aggódsz, te valaki más miatt is?-kérdezte egyszerre a csapat.
-Amióta...-kezdtem bele, de ekkor eszembe jutott, hogy akkor bántanák Kuro-t is miattam, ha elmondanám az öltözőben történteket.-Nem mindegy az nektek?! Gyere Kuro.-mondtam, majd kézen fogva húztam magam után a legdrágább kincsem. Odamentem a másik csapathoz, mire értetlenül néztek rám.-Ki lökte fel a 11?!
-Én.-jelent meg egy óriás.-Mi a probléma? A ti hibátok, hogy egy ilyen törpét nem lehet észrevenni a pályán.
-Nem a külső a lényeg a csapatunknál és ő amúgy is maga a tökély.-mondtam, majd megsimogattam Kuro fejét.-Csak nézz rá, bele a szemébe és ne hazudj magadnak. Kérj bocsánatot tőle!-kiabáltam rá, mire a csávó ránézett Kuro-ra és felemelte.
-Mint valami kabala.-jelentette ki, majd lerakta a kispadra és nyúzni kezdte a fejét Kuro-nak.-Hazavihetem a húgomnak edző?
-Mennyit kértek érte?-kérdezte az edző a pénztárcájába kutatva.
-Semennyit, ő nem eladó.-mondtam és odarohantam a padhoz, ahol már az összes játékos Kuro-t nyúzta.
-Tudod mi legyen?-nevetett fel az edzőjük.-Ha mi nyerünk, akkor a miénk lesz. Ha ti nyertek megtarthatjátok.
-N...-kezdtem bele a mondandómba, de ekkor váratlanul megjelent Kise.-Te mi a frászt keresel itt?!-kiabáltam rá.
-Ha Kurokocchi-t árverésre bocsájtod, gondoltam, hogy a Csodák Generációjának is be kell szállni, hisz minket illett eredetileg.-mondta mosolyogva Kise, majd levette Kuro-t és jobban szemügyre vette.-Ki volt az a barom, aki megütötte Kurokocchi fejét?!-kérdezte idegesen, kicsit feljebb emelve a hangját, de ekkor megszólalt a szünet végét jelző hang. A meccs jól ment, mivel Kuro-t senki sem fogta és nem is lökdöste, hisz most olyan volt, mint valami áru. Mi nyertünk, miután lezuhanyoztunk megint kettesben maradtunk Kuro-val az öltözőbe, de nem zavart, mivel épp, hogy a többiek kimentek ajkaimat az övéire tapasztottam, majd vetkőztetni kezdtem. Úgy éreztem magam, mint karácsonykor az ajándékbontásnál. Mikor már nem volt rajtunk felső tapsolást hallottunk. Én ösztönösen beálltam Kuro elé, hogy takarjam és zaklatónk ne lássa, hogy ki van velem, de mikor megláttam ki az elkerekedett a szemem. Kise volt az.-Azt hittem, hogy az áru még bontatlan, de látom már nem először csomagolod ki. Kurokocchi kérlek, mondd azt, hogy még szűz vagy.-mondta Kise ekkor Kuro csak kinézett mögülem, majd rám pillantott, én csak elmosolyodtam, majd magam mellé rántottam és megcsókoltam Kuroko-t.
-Talán igen, talán nem.-nevettem el magam, majd ismét magam mögé toltam Kuroko-t, hogy öltözzön fel, de ő is ezt érezte a legjobb ötletnek. Én is felöltöztem, majd előreküldtem Kuro-t és rácsaptam a fenekére, mire ő rémülten pillantott rám, de én csak mosolyogtam és bólintottam egyet.
-Szóval ez mióta is folyik köztetek?-kérdezte Kise.
-Hmmm.... volt egy edzés amin már nem bírtam magammal és ez lett a vége.-mondtam mosolyogva, láttam, hogy hogy forr az agyvize, de csak nevetni tudtam.
-Azt hittem, hogy én leszek neki az első...-hajtotta le Kise a fejét.-Én gyengéd lettem volna vele és próbáltam volna úgy csinálni, hogy ne fájjon neki. Gondolom te csak leteperted és nem törődtél azzal, hogy fáj neki. Valami olyasmit mondhattál neki, ami a fény-árnyék dologgal kapcsolatos, ugye?
-Te itt voltál akkor?-kérdeztem meglepődve. Remegett a hangom, de nem értem, hogy miért.
-Nem csak én... a Csodák Generációja volt itt.-mondta Kise mosolyogva.-Megakartuk kérni, hogy válasszon végre kötünk.
-Hogy érted, hogy végre?-kérdeztem.
-Már alsó középiskolában megmondtuk neki, de azt mondta, hogy: "Én mindegyikőtöket ugyanannyira szeretem.". Abban az időszakban elmehetett volna politikusnak.-mondta mosolyogva Kise.
-Bocs, de mondd meg mindenkinek, hogy ő az enyém.-mondtam mosolyogva, majd kimentem az ajtón. Amikor kimentem sehol sem találtam Kuro-t. Lehet, hogy ez Kise műve? Azért engedett ki ilyen könnyen? Mikor visszarohantam az öltözőbe Kise már sehol sem volt, ekkor csörömpölést hallottam a tornaterem felől, így elindultam oda. Láttam, ahogy Kuro-t rángatják befelé a mezébe?!?! De hát ki vehette rá erre? Ki erőlteti ezt rá? Futni kezdtem és amikor benyitottam a tornaterembe ez a látvány fogadott:
-Kuro!-kiabáltam el magam, de ekkor Kise megcsókolta őt. Odasiettem hozzájuk és leválasztottam Kise-t Kuroko-ról.-Kincsem jól vagy?-Hajoltam Kuroko felé, aki csak bólintott, majd megigazította a ruháját és félve mért végig.-Miért jöttél vele? Ez olyan egyértelmű volt, hogy majd ezt fogja csinálni!
-De azt mondta, hogy küzdjünk meg érted.-pillantott rám félve Kuro, mire megcsókoltam.
-Kise, jelentem... én az övé vagyok és ő az enyém. Világos?!-hadartam el gyorsan, majd felkaptam Kuro-t ráadtam a pulcsim és elindultunk kifelé a táskákkal együtt. Hozzám mentünk és épp a dolgok közepén tartottunk, amikor ajtónyitódást hallottunk.
-Itt van Kuroko-kun?-hallottunk meg egy női hangot...
